"Atyai pofonok"
Gyerekek vertek meg egy nőt a besenyődi temetőben
Gyerekek támadtak rá egy 68 éves nőre a besenyődi temetőben; a 14. életévét még be nem töltött fiú és lány fellökte az asszonyt és elvette az értékeit - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2010.06.17 11:03MTIA megtámadott nő szerdán tett feljelentést amiatt, hogy előző nap kirabolták - mondta a százados.
A szóvivő tájékoztatása szerint az asszony rászólt a temetőben játszó fiúra és lányra, akik erre fellökték őt, pénzt követeltek tőle, majd elvették a fülbevalóit, a kerékpárpumpáját és a kulcsát.
A gyerekek kiengedték a levegőt a nő biciklijének a kerekeiből, hogy ne tudjon utánuk menni.
Az elesésekor nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, magatehetetlenül fekvő asszonyra egy helybeli talált rá, ő kísérte haza a temetőből.
A nő másnap fordult orvoshoz és a rendőrséghez.
A nyomozást folytató baktalórántházi rendőrőrs előállította a gyerekeket, akiket életkoruk miatt csak tanúként hallgattak meg, s lefoglalták tőlük az eltulajdonított tárgyakat.
A kiskorúak beismerték a bűncselekmény elkövetését, s mivel nem büntethetők, a rendőrség az üggyel kapcsolatban értesíti a gyermekjóléti szolgálatot - jegyezte meg Fülöp Gergely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06