A nyomozás folytatódik
Visszavonták a vallomásukat - szabadon távozhatott az uzsorás
Ismeretlen okból visszavonta tanúvallomását az a két nő, akik egy uzsorás miatt kerültek lehetetlen helyzetbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállón. Az uzsorást így nem tudták őrizetbe venni, de a nyomozás azért folytatódik az ügyben - értesült a HavariaPress.
2010.06.03 13:25HavariaPressA Nyíregyházi Rendőrkapitányság két asszony feljelentése alapján indított eljárást a 38 éves férfival szemben, akit uzsorabűncselekménnyel és önbíráskodással gyanúsítottak meg.
A két nő tanúvallomása szerint a férfi életveszélyesen megfenyegette őket és családjaikat, miután az uzsorakölcsön kamatait már nem tudták fizetni.
A több gyermeket eltartó, családi pótlékból élő sértettek elmondták, hogy havi húsz-harmincezer forintot kértek kölcsön, amiért a következő hónapban már annak két-háromszorosát kellett visszafizetniük.
A gyanúsítottat a rendőrök előállították és kihallgatták.
A férfi tagadta a bűncselekményeket, s időközben a tanúk is visszamondták vallomásaikat. Az eljárás és a bizonyítékok gyűjtése folytatódik, de a gyanúsítottat szabadon kellett engedniük a rendőröknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06