Csoportos garázdaság miatt eljárás indul ellenük
Képekkel: Összeverekedtek, miután sértetlenül megúszták a hármas karambolt
Összeverekedtek autósok egy baleset helyszínén, miután sértetlenül megúszták a hármas karambolt Nagyrécse és Zalasárszeg között kedd délelőtt.
2010.05.25 15:09MTISalamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének az MTI-vel közölte, a balesetet követően konfliktus alakult ki az egyik autóban ülő négy ember és a másik autó vezetője között. A körülményeket vizsgálják, az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A két személyautó frontálisan összeütközött, majd egy harmadik hátulról csapódott beléjük a régi 7-es főút Nagyrécse és Zalasárszeg közötti szakaszán. Az egyik személyautó - amelyben négyen ültek - először az út menti árokba, majd egy fának csapódott.
Fotó: MTI
Egyik autóban sem sérült meg senki, de a baleset után a frontálisan ütköző autó utasai és az autóvezető összevitatkoztak, majd össze is verekedtek. Salamon Róbert sajtószóvivő közölte, hogy a helyszínelés teljes útlezárás mellett jelenleg is tart.
Az útról Zalasárszegnél nem lehet felhajtani a 7-es főútra, hanem tovább kell menni Galambok irányába, aki pedig Galambok felől érkezik, csak Nagykanizsánál hajthat fel a 7-esre.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


