Megvertek egy buszvezetőt Szeghalomban
Egyesek úgy gondolják az agresszió kedvezményes jegyet szül?
Megvertek egy buszsofőrt péntek éjszaka Szeghalomban, mert nem akart kedvezményes jegyet adni az egyik utasnak - írta a Békés Megyei Online (BEOL) szombaton.
2010.05.22 17:29MTIA honlap beszámolója szerint éjszaka egy hattagú család akart felszállni a Körös Volán Zrt. Békéscsaba és Füzesgyarmat között menetrend szerint közlekedő buszjáratára. Az egyik fiatal nő két, 90 százalékos kedvezményes jegyet kért, ám annak jogosságát semminemű irattal nem tudta igazolni. Ekkor alakult ki hangoskodás, mire a nő társa, egy 23 éves szeghalmi férfi ököllel arcon ütötte a sofőrt.
A verekedő férfi ezt követően leszállt a buszról, a jármű vezetője is követte, hogy hívja a rendőrséget. Ekkor a támadó, származása miatti diszkriminációt emlegetett, s egy újabb ökölcsapást mért a sofőr arcába - olvasható a hírportálon. A szeghalmi rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást a verekedő ellen, aki a terhére rótt bűncselekményt elismerte - tájékoztatta a BEOL-t Szalai Zoltán rendőrkapitány.
Kapcsolódó írások:
- Megszúrtak egy buszsofőrt Székesfehérváron
- Már egymást is püfölik a BKV-sok!
- Ittas férfi bántalmazott egy buszsofőrt Szentesen
- Randalírozó fiatalok vertek meg egy buszsofőrt a XVI. kerületben
- A buszon vizelő részegek lelökték a járműről a sofőrt
- Videóval: Durva! Szidta és ütötte a buszsofőrt egy megvadult diák!
- Különös bosszú! Lefizetett orvhógolyózó diákok
- Infarktust kapott egy BKV buszsofőr
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


