A sofőr megijedt és befékezett
Képek: Hárman megsérültek - lerepült egy autó az M70-es autóútról
Három ember megsérült, amikor a szalagkorlátot átszakítva mintegy öt méter mélybe zuhant egy személyautó az M70-es autóúton vasárnap délután.
Baleset: Lerepült egy személyautó az M70-es autóútról 
Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült: a szlovén rendszámú gépkocsi a szembejövők sávja melletti korlátnak rohant, majd azon átzuhanva még mintegy 50 méterrel távolabb, felborulva állt meg az út töltésének oldalában. Két férfi súlyosan megsérült - egyiküket mentőhelikopterrel szállították kórházba -, egy férfi pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az MTI információja szerint az egyik embert gerinc-, a másikat koponyasérülései miatt szállították kórházba, és az autó vezetője volt a könnyebb sérült.
A szlovén határ felé haladó sofőr elmondása szerint megijedt és lefékezett egy, a szemközti sávban érkező kocsi láttán, mert hirtelen nem tudta, hogy már nem autópályán, hanem kétszer egysávos autóúton halad.
Az M70-es autóút 6-os kilométerkövénél történt baleset miatt félpályás útlezárás mellett helyszíneltek a rendőrök, de a viszonylag gyér forgalom miatt nagyobb torlódás nem alakult ki.
Kapcsolódó írások:
- Baleset miatt sokat késnek a vonatok Miskolc és Hidasnémeti között
- Megrázó képek: Busznak csapódott a motoros - súlyos baleset Budapesten
- Lemondott a rangos X-faktor vezetéséről az ittasan balesetet okozó Stohl András
- Megrázó képek a balesetről! Hazaengedték a rendőrségről Stohl Andrást
- Ittas sofőr lökte a kerékpárosra az autót - halálos baleset Makón
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


