Életveszélyes állapotban van
Energiaital helyett savat ivott a férfi
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba csütörtökön egy fiatalembert, aki egy budaörsi hipermarketben lett rosszul, miután valamilyen erősen maró folyadékot ivott.
2010.04.22 16:40MTIZacher Gábor, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályának főorvosa az MTI-nek elmondta: a férfi jelenleg életveszélyes állapotban van. A beteg sérülései olyan súlyosak, hogy szövődményként felmerülhet nyelőcső- vagy gyomorszűkület, -perforáció, esetleg -lyukadás is - tette hozzá.
A főorvos elmondása szerint a folyadék egy erősen maró, lúgos kémhatású anyag volt, amely erős korrozív felmaródást okozott a férfi nyelőcsövében és szájában.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az eset még éjjel történt egy budaörsi hipermarketben. A 25 éves férfi, aki az áruház alkalmazottja, "energiaital" fogyasztása után szúró fájdalmat érzett, ezért kellett kórházba szállítani. Mint kiderült, a fiatalember véletlenül összecserélt két dobozt: az energiaitalos dobozban, amelyikből ivott, tisztítószer volt.
Az ügyet közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


