Sörétes puskával ültette le őket
Gyerekekre fogott fegyvert a telepőr
Vádat emelt az ügyészség a személyi szabadság fegyveresen elkövetett megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt egy 61 éves kaposvári férfi ellen, aki egy simonfai lovarda telepőreként fegyvert fogott az őrzött területre betévedt gyerekekre és tanáraikra.
2010.04.16 11:36MTIA múlt év augusztusában a lovardával határos, turisták számára kijelölt Kék Túra útvonalon a simonfai gyermektábor résztvevői - gyerekek és önkéntes nevelők - egy éjszaka történelmi szituációs akadályversenyt, bátorságpróbát rendeztek, s eközben a lovarda karámjával határos út melletti területen lévő ellenőrzőponthoz tartottak - közölte Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Hozzátette: a vádlott feltartóztatta a csoportot, majd "ordítva" számon kérte, hogy miért vannak a területen. Közölte velük, hogy magánterületen vannak, és felszólította őket arra: "takarodjanak" onnan.
A szóvivő közlése szerint a nevelők a felszólításra összehívták a gyerekeket és elindultak a tábor felé.
Az őr eközben visszament a helyére, magához vette engedéllyel tartott sörétes puskáját és a csoport után indult. Amikor utolérte őket, fegyvert fogott rájuk és számon kérte, hogy a tiltása ellenére miért maradtak a területen, majd leültette őket a földre.
A gyerekek - tartva attól, hogy a férfi a magánál tartott fegyverrel lelövi őket - eleget tettek a felszólításnak. A vádlott ily módon előbb tizenegy, majd később további két, a helyszínre érkező gyereket is feltartóztatott, személyi szabadságától megfosztott. A vádlott telefonhívására a helyszínre érkezett a lovarda tulajdonosa, aki távozásra szólította fel a csoportot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06