Egy 16 éves középiskolás gyilkolt
Gyertyagyújtással emlékeznek a megkéselt diákra Dunaújvárosban
Gyertyagyújtással emlékeznek kedd délután Dunaújvárosban arra a 19 éves diákra, aki egy késelés következményeként hétfőn meghalt a városban. A városi közgyűlés közbiztonsági és oktatási bizottsága által szervezett csendes megemlékezésen a fiú diáktársai mellett részt vesznek a város vezetői is.
2010.04.13 12:38MTIA 19 éves fiatalt egy 16 éves diák sebesítette meg olyan súlyosan, hogy a megkéselt fiú a gyors orvosi beavatkozás ellenére a kórházban belehalt sérüléseibe. A késszúrás előzménye az volt, hogy a későbbi áldozat saját, korábban ellopott pulóverjét vélte felismerni a másik diákon, akit emiatt két társával együtt kérdőre vont - mondta Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Szóváltás, majd dulakodás alakult ki a két diák között, s a 16 éves fiú elővett egy kést, amellyel többször megszúrta a fiatalembert, majd elmenekült a helyszínről.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták az elkövetőt, aki ellen halált okozó súlyos testi sértés elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Azt a két fiút, aki az áldozat társaságában volt, csoportos garázdasággal gyanúsítják.
A dunaújvárosiak döbbenten állnak a történtek előtt. Az MTI tudósítójának többen elmondták: részt vesznek a délutáni csendes megemlékezésen, azért, hogy ily módon tiltakozzanak a hasonló erőszakos bűncselekmények ellen.
Az ügy részleteiről a megemlékezést követően a dunaújvárosi rendőrkapitányságon sajtótájékoztatót tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


