Egy ember előzetes letartóztatásban
Számlagyárat számoltak fel a vámosok a Dél-Alföldön is
Újabb számlagyárat számoltak fel a pénzügyőrök a napokban, a dél-alföldi üggyel kapcsolatban egy embert előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte a Vám- és Pénzügyőrség regionális parancsnokságának szóvivője szombaton az MTI-vel.
2010.04.03 10:08MTIAz eljárás eddigi adatai szerint Bács-Kiskun megyében élő emberek huszonegy cég nevében bocsátottak ki fiktív számlákat nyolcvan számlabefogadó gazdasági társaság felé, főként építőipari tevékenység körébe tartozó szolgáltatásról, összesen 1,1 milliárd forint értékben - mondta Némedi Varga Éva.
A fiktív számlákat a befogadó cégek az adóbevallásaikban felhasználták, ezzel jelentősen megkárosították a központi költségvetést. Az így felderített adócsalás elkövetési értéke kétszáz millió forint, a pénzmosás bűncselekmény elkövetési értéke hatvan millió forint - közölte a szóvivő. A pénzügyőrök az ország több megyéjére kiterjedően huszonöt helyszínen tartottak házkutatást. Az okozott kár megtérülése érdekében a vámhatóság 220 millió forint értékű vagyont – ingatlant, készpénzt, gépjárművet – foglalt le.
A kihallgatásokat követően őrizetbe vettek egy magyar állampolgárt, akit a Kecskeméti Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A férfi ellen adócsalás, valamint pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - mondta az őrnagy. Korábbi közlések szerint az idén már két hasonló nagyságrendű bűncselekményt derítettek fel a vámosok. Az egyik számlagyárat a Közép-magyarországi Regionális Parancsnokság, a másikat a Dél-dunántúli Regionális Parancsnokság illetékességi területén számolták fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


