"Anyagi gondok" miatt szúrta meg a sofőrt
Taxist késelt meg egy utas a fővárosban - elfogták a támadót
Taxisra támadt utasa csütörtök hajnalban a főváros IX. kerületében, a férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba, a támadót elfogták - tette közzé honlapján a rendőrség.
2010.03.18 12:26MTIA közlemény szerint hajnali kettő óra körüli a XI. kerületben a Feneketlen tónál intett le egy taxist egy fiatalember, majd megadott egy ferencvárosi úti célt. A címre érkezve a taxis közölte a menetdíjat, melyet az utas nem fizetett ki, egy nála lévő késsel a sofőrre támadt és többször megszúrta. A dulakodást követően az utas elszaladt a helyszínről.
A taxis rendőri segítséget kért, mentőket hívott, valamint kollégáit is értesítette. A kiérkező rendőröket a IX., Ecseri út és M5 kereszteződésénél álló taxisok intették le, akik megtalálták és visszatartották kollégájuk támadóját. A rendőrök elfogták és előállították a 24 éves fiatalembert, aki a helyszínen elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta: anyagi gondjai miatt döntött úgy, hogy elveszi a taxis pénzét.
A támadás során dulakodtak, végül nem sikerült pénzhez jutnia, ezért elmenekült a helyszínről. Futás közben egy bozótosba dobta kabátját és pulóverét, állítása szerint azért, hogy ruházata alapján ne ismerjék fel.
A taxis férfit kórházba szállították, a támadás során az elsődleges adatok szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A 24 éves fiatalembert a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága őrizetbe vette és eljárást indított rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


