Csücsül a baka
Előzetesben a bankrablással próbálkozó katona
A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a katonának, aki még szombaton egy késsel megpróbált kirabolni egy bankfiókot, de egy szabadnapos rendőr elfogta.
2010.03.09 15:42MTIA Fővárosi bíróság keddi közleménye szerint a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa elrendelte "M. Csaba" előzetes letartóztatását a felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt. Az indoklás szerint a bíróság megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a gyanúsított elszökik vagy elrejtőzik a büntetőeljárás elől. A végzés jogerős.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság még szombaton közölte, hogy egy férfi megpróbált kirabolni egy VI. kerületi bevásárlóközpontban lévő pénzintézetet. A rendőrség akkor közölte: egy férfi ment be a bankfiókba, és egy papírlapot csúsztatott az alkalmazott elé, amelyen az állt, hogy a bevételt követeli.
Az alkalmazottnak azonban sikerült megnyomnia a pánikgombot, mire a gyanúsított megpróbált elmenekülni. A helyszínen tartózkodott azonban a XIII. kerületi rendőrkapitányság egyik szabadnapos munkatársa, akinek gyanús lett a férfi viselkedése és ruházata, hogy sapkát, sálat, kesztyűt viselt.
A szolgálaton kívüli rendőr a helyszínre érkező biztonsági őrök segítségével elfogta a férfit, akinek a ruházatában egy kést találtak a rendőrök. A nyomozást - tekintettel arra, hogy az elkövető hivatásos katona - a katonai ügyészség vette át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


