Családi drogbiznisz
Kábítószer-terjesztőkön ütött rajta a rendőrség Kisvárdán
Kábítószer-terjesztőkön ütött rajta a rendőrség Kisvárdán; egy 66 és egy 39 éves nő, valamint egy 27 éves férfi ellen eljárás indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.
2010.02.26 12:56MTIA rendelkezésre álló adatok szerint a két nő, anya és lánya szerezte be a drogot, amit az elfogott férfinak adtak át értékesítésre - mondta Fülöp Gergely szóvivő. A százados tájékoztatása szerint a férfit a rendőrök csütörtökön üzletelés közben fogták el az egyik kisvárdai parkolóban, nála 10 gramm kábítószert találtak, s a gyorsteszt a szervezetében is kimutatta a drogfogyasztást.
A két nő közös lakásában tartott házkutatás során 277 gramm amfetamin-származék és 14,4 gramm marihuána került elő, valamint a fiatalabb nő gépkocsijában is találtak 85,7 gramm amfetamin-származékot. A szóvivő megjegyezte: azt, hogy a nők honnan szerezték be a drogot, a további nyomozás tisztázza majd. Az ügyben több, a terjesztőkkel kapcsolatban álló fogyasztóval szemben is eljárás indult, ők szabadlábon védekezhetnek.
A két nőt és a férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket a bíróságon - mondta Fülöp Gergely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


