Pénzhez akartak jutni az "áldozatok"
Álrablással tévesztette meg a rendőröket két békéscsabai diák
Megtévesztették a rendőröket azok a diákok, akik azt állították, hogy kirabolták őket Békéscsabán - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
2010.02.23 18:10Adamik ZsoltA tájékoztatás szerint hétfő késő este érkezett egy békéscsabai kollégiumból egy nevelőtanár bejelentése arról, hogy két diákját két ismeretlen férfi megtámadta, és késsel pénzük átadására kényszerítették őket.
A rablás során a fiatalok elmondása szerint egyikőjük megsebesült. A rendőrök azonban a tanulók meghallgatása során gyanút fogtak, bekísérték a diákokat a rendőrkapitányságra, ahol a fiatalok végül őszinte, feltáró jellegű vallomásukban elmondták: senki nem bántotta őket, azt hitték, hogy egyikőjük biztosítása alapján kártalanításra számíthatnak, vagyis pénzhez juthatnak.
A valósághű látszat keltése érdekében az egyik fiú egy tapétavágó pengével még sebet is ejtett magán.
A fiúk a rendőrséget nem akarták belekeverni a történetükbe, ám a szobatársaik szóltak a nevelőtanárnak, aki ezt követően értesítette a rendőrséget. A békéscsabai rendőrkapitányság hatóság félrevezetése bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tesz az illetékes gyulai nyomozó ügyészségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


