A kórház szerint alaptanul vádolják az orvost
Vádat emeltek a mindszenti beteg halálának ügyében
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés ügyében vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház ügyeletes orvosa ellen a tavaly elhunyt mindszenti beteg ügyében - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség szóvivője pénteken.
2008.02.22 17:30MTIA hódmezővásárhelyi fideszes polgármester és a kórház főigazgatója szerint alaptanul vádolják az orvost Bariné Tóth Éva elmondta: a vádirat szerint az orvos megszegte a rá vonatkozó foglalkozási szabályokat, mert a mentővel odaszállított beteget, orvosi vizsgálat nélkül, illetve a tényleges állapotának felmérése nélkül szállíttatta tovább a szentesi kórházba. Ráadásul a mentőben nem volt orvosi felügyelet sem, ezzel közvetlen veszélynek tette ki a beteget.
A lefolytatott nyomozás alapján azonban nem igazolható, hogy a gondatlan magatartás és a sértett halála között közvetlen okozati összefüggés lenne, a szakértői vélemények szerint tehát a sértett halála a szabályos ellátás esetén is bekövetkezett volna. A cselekményért egyébként egy évig terjedő szabadságvesztés, illetve közmunka vagy pénzbüntetés szabható ki - tette hozzá a szóvivő. Lázár János polgármester (Fidesz) és Kalla Árpád, a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója az MTI-hez eljutatott közleményében tudatta, hogy az álláspontjuk szerint az alaptalanul megvádolt orvos továbbra is élvezi a legteljesebb bizalmukat. Az orvosnő ártatlansága bizonyításához minden szükséges jogi, szakmai és anyagi segítséget megadnak.
A közlemény fölhívta arra a figyelmet, hogy az ügyészség álláspontja szerint nem igazolható, hogy a mindszenti beteg halálát az orvosnő magatartása idézte elő. Kallai Árpád hangsúlyozta, az orvosnak nem volt és nem is lehetett befolyása arra, hogy milyen mentővel szállítják át a beteget a szentesi kórházba, ez az OMSZ kompetenciája. A tragédiát követő vizsgálat során a kormány nyilvánvalóan hazudott, amikor a beteg haláláért a kórház orvosát tette felelőssé - áll a közleményben. Az országos visszhangot kiváltó tragédia 2007. április 6-án történt, és szinte azonnal a politikai viták középpontjába került, miután néhány nappal korábban lépett életbe a kórházak új ellátási rendje.
A 67 éves mindszenti férfi háziorvosi beutalóval jelentkezett a szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján fokozódó fulladásos panasszal. A beteg akkor a felajánlott kórházi kezelést saját felelősségére elutasította és távozott az intézményből. Délután három óra előtt a háziorvosa riasztotta a mentőket, akik ekkor a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték a férfit. Az orvos nélküli mentő ezután a beteggel a szentesi kórházba indult, ám útközben a férfi keringése összeomlott. A mentősök megpróbálták újraéleszteni az idős embert, de már nem tudták megmenteni az életét. Az időközben a helyszínre irányított esetkocsi orvosa sem tudott segíteni a férfin.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


