Családi perpatvar, súlyos sérültekkel
Székkel ütötte lányát és élettársát - fiai baseballütővel állították le a részeg apát
Egy súlyos és egy könnyű sérültje van annak a családi perpatvarnak, amely Mezőfalván robbant ki csütörtök este - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
2010.02.12 11:45MTIA 49 éves családfő ittasan ment haza, s kötekedett a családjával. Előbb az élettársát ütötte meg egy székkel úgy, hogy az 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett, majd a 16 éves lányának okozott ugyanazzal az eszközzel könnyű sérülést - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Fiai megpróbálták lecsillapítani apjukat, dulakodni kezdtek vele, s az elsődleges adatok szerint az idősebbik egy baseballütővel fejbe verte - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Tájékoztatása szerint a dolgot bonyolítja, hogy a családfő élettársa úgy nyilatkozott, nem a fiú, hanem ő ütötte fejbe a párját. Az ittas férfi egy szúrt sérülést is elszenvedett, ami miatt meg kellett operálni. A férfi előbb azt mondta, hogy a nagyobbik fia szúrta meg, majd a kisebbik fiát nevezte meg a sérülés okozójaként.
Az élettárs viszont úgy nyilatkozott, hogy párja egy késsel hadonászott, többször elesett vele, s "bele is eshetett a késbe".
A rendőrség a szemle során egész eszköz arzenált foglalt le: baltát, vasvillát, baseballütőt, klopfolót, nyújtófát, késeket, törött székeket és egy bárdot. A két fiút pedig bűncselekmény elkövetésének gyanújával előállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


