Egy 19 éves fiatalt gyilkolt meg
Súlyos állapotban a pécsi ámokfutó
Súlyos állapotban a tököli rabkórházba szállították a pécsi lövöldözőt - tudta meg az MTI az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó pécsi egyetemi lövöldözéssel gyanúsított fiatalember védőjétől szerdán.
2010.02.10 10:00MTIPapp Gábor szerint védence napok óta rossz állapotban volt, az ügyvéd ezért különösen abszurdnak nevezte az előzetes letartóztatás létjogosultságát. Emlékeztetett rá: január közepén a bíróság is indokoltnak látta, hogy G. Ákos elmeállapotát további egy hónapig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben megfigyeljék.
A 23 éves gyanúsított tavaly november 26-án a pécsi egyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A Pécsi Városi Bíróság január 13-án döntött arról, hogy G. Ákos elmeállapotát még egy hónapon át megfigyeljék.
Hajdú István, a bíróság elnöke akkor az MTI-nek azt mondta: az ügyben eljáró bíró a megfigyelést egy hónapra, az ügyészség indítványára rendelte el, az igazságügyi elmeszakértői vélemény alapján.
A bíróság elnöke akkor hangsúlyozta, hogy az elmeállapot megfigyelése egy speciális intézkedés.
Része azon vizsgálatnak, amelynek célja annak megállapítása, hogy a gyanúsított beszámítható vagy sem, vagyis a döntés független a március 28-ig érvényben lévő előzetes letartóztatástól.
Kapcsolódó írások:
- Nyolc embert mészárolt le egy ámokfutó Virginiában
- Késelés egy francia egyetemen: egy halott, három sérült
- Tudatosan választotta ki áldozatait a finnországi ámokfutó
- Megtalálták a finnországi ámokfutó holttestét - Képek a helyszínről
- Pécsi lövöldözés: hazamehetett a kórházból a második sérült is
- Hatvan napig vizsgálhatják a pécsi ámokfutót
- Elmegyógyintézetben az ámokfutó, elmarad a kihallgatás
- Képpel! Ámokfutó tombolt egy bajor iskolában, sok a sebesült
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


