Botokkal, karókkal estek egymásnak
Tömegverekedés Hangácson: előzetes letartóztatásban hat ember, ketten meghaltak
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a hat embert, akiket korábban a Hangácson történtek miatt vettek őrizetbe - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek.
2010.02.01 16:48MTIDobi Tamás emlékeztetett arra, hogy két ember meghalt és többen megsérültek egy tömegverekedésben szombatra virradóra Hangácson. Hozzátette: öt ember ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak lejárást, valamennyiüket előzetesbe helyezték. A sértettek közül pedig egy női hozzátartozót felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt vettek őrizetbe korábban, őt is előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrségnek olyan információk vannak a birtokában, amelyek egyértelműen kizárják az etnikai indíttatást, a bűneset hátterében korábbi személyi konfliktusok állnak. Hangácson botokkal, karókkal egymásnak esett két társaság.
A tömegverekedésben egy 40 és egy 31 éves férfi halt meg, többen megsérültek. A sérülteket kórházba szállították, ellátásuk után azonban már valamennyien elhagyhatták az egészségügyi intézményt. A rendőrség a két, egymásnak esett tábor valamennyi tagját előállította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


