Csalás és egyebek a bűnlajstromban
Házi őrizetbe került a BKV volt vezérigazgatója
Házi őrizetbe helyezte Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken.
2010.01.29 14:23MTIA csalás és más bűncselekmények miatt folyó büntetőeljárásban a Fővárosi Főügyészség indítványára 30 napra elrendelte Antal Attila házi őrizetét a bíróság. A Fővárosi Bíróság honlapján olvasható tájékoztatás szerint a döntés jogerős. "A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Sz-né Sz. Eleonóra és társai ellen a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán folyamatban lévő büntetőügyben 2010. január 29. napján a Budai Központi Kerületi Bíróság a Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelésére vonatkozó indítványának helyt adva elrendelte A. Attila gyanúsított házi őrizetét 2010. február 28. napjáig" - közölte a bíróság.
A kényszerintézkedés indoka egyfelől az, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp nem biztosítható, másfelől pedig, hogy szabadlábon hagyása esetén meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást. Antal Attilát - aki jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója - kedden vette őrizetbe a rendőrség. Akkor azt közölték: a gyanúsított 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként, a társaság veszteséges működése ellenére, vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte azzal, hogy a vállalat nevében szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Továbbá megszegte vagyonkezelési kötelezettségét azáltal is, hogy a BKV Zrt. munkavállalói részére indokolatlanul magas összegű végkielégítések kifizetését engedélyezte.
Antal Attila a rendőrségi gyanúsítás ellen panasszal élt. Az ügyészség péntek reggel közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség "előterjesztésében foglaltakkal egyezően, figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására" indítványozta a házi őrizetet. Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére mindezt annyival egészítette ki, hogy Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


