Könnyebb sérülést okozott a sofőrnek
Előzetesben a taxisra támadó ukrán állampolgár
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt az ukrán állampolgárt, aki megtámadott egy taxist Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője az MTI-vel.
2010.01.25 17:35MTIA magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú férfi késsel akart egy taxist kirabolni a nyírségi nagyvárosban múlt pénteken, s könnyebb sérülést okozott a sofőrnek - emlékeztetett Nyakó Zsuzsanna. A bírónő tájékoztatása szerint a Nyíregyházi Városi Bíróság a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére, valamint arra tekintettel rendelte el P. Levente előzetes letartóztatását, hogy az elkövető nem magyar állampolgár, ezért joggal lehet tartani szökésétől, elrejtőzésétől.
A nyomozási bíró indoklása szerint a 23 éves férfi előre eltervezte egy taxis kirablását, magához vett egy konyhakést, s a fuvar után rá is támadt a kocsi vezetőjére.
A késsel szúró mozdulatot tett a sofőr irányába, miközben másik kezével az ülésre szorította és pénzt, valamint a jármű kulcsait követelte tőle. A taxisofőr védekezett, így a mellkasa és a nyaka irányába tett újabb szúrások nem érték el, a dulakodás közben csak a kezén szenvedett 8 napon belüli sérülést.
Végül a járművezetőnek sikerült kiugrania a kocsiból, a támadó követte, de a járókelők segítségével sikerült lefogni az ukrán állampolgárt, akit ezután a riasztott rendőrök a helyszínre érve megbilincseltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


