Hitvány eszközökkel próbálnak félelmet kelteni
Fehér port tartalmazó borítékot kapott az MSZP miskolci irodája
Fehér port tartalmazó borítékot kapott szerdán a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci irodája, gyalázkodó levéllel együtt - tájékoztatta közleményben Káli Sándor, az MSZP városi elnöke az MTI-t.
2008.02.20 17:57MTIAmitől régóta tartottunk, ma megtörtént, az MSZP miskolci irodájába is érkezett egy ismeretlen, fehér port tartalmazó, gyalázkodó levél - közölte Káli Sándor. Fogalmazása szerint az MSZP miskolci elnöksége mélységesen elítéli, sőt "gyáva tettként értékeli azt, ha valaki politikai nézeteit névtelenül, hitvány eszközök segítségével próbálja kifejezni, politikai ellenfeleit - nem pedig ellenségeit! - megfélemlíteni, s nem meggyőzni próbálja."
Káli Sándor közlése szerint a fehér port tartalmazó levelet átadták a rendőrségnek, "az ügy kivizsgálása rájuk tartozik." A történtek ellenére természetesen továbbra is folytatjuk munkánkat, bízunk abban, hogy - mint minden normálisan működő demokratikus országban - Magyarországon is a választásokkor mondanak majd véleményt az eddigi politikánkról az emberek, s nem gyalázkodó levelekkel, a megfélemlítés eszközeivel próbálnak meg bennünket meghátrálásra késztetni - tette hozzá az MSZP miskolci elnöke. Az elmúlt időszakban már több MSZP-s politikus kapott fehér port tartalmazó levelet, az ügyben zaklatás miatt indult nyomozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


