Mobillal is rögzítették az ütlegelést
Diáklányt vertek meg társai Lentiben
Megvertek egy diáklányt osztálytársai Lentiben, a városközpontban; a középiskolás lányt ketten ütötték, harmadik társuk pedig folyamatosan bíztatva a többieket mobiltelefonjával rögzítette a történteket - írta szombati számában a Zalai Hírlap.
2009.12.05 10:16MTIA kilencedik évfolyamos tanuló a lapnak azt mondta; már több alkalommal is bántalmazták, megalázták osztálytársai, előfordult, hogy testnevelésórán ököllel vágták gyomorba. A héten a buszmegálló közelében ütlegelték, táskájukkal fejbe verték, többször leköpték, tépték a haját. Az esetnek több szemtanúja is volt, de senki sem avatkozott közbe - olvasható a napilapban.
Tótiván Endre, a Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskola igazgatója a lapnak azt nyilatkozta, hogy az iskola kerítésén kívül történt esetekért nem tud felelősséget vállalni. A szakközépiskolában már májusban is történt hasonló eset, akkor ugyancsak diáklányok verték meg osztálytársukat, akit a bántalmazás miatt kórházba kellett szállítani.
A lenti rendőrkapitányságon garázdaság miatt indítottak eljárást - tájékoztatta a lapot a rendőrség sajtóreferense, hozzátéve, hogy a májusi ügyben lezárták a nyomozást és vádemelési javaslattal átadták a zalaegerszegi városi ügyészségnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


