150 millió forint értékben loptak el szerszámokat
Németországi betörések magyar orgazdáját fogták el
Szlovákiában fogták el a rendőrök azt a magyar férfit, aki a gyanú szerint orgazdaként segített egy Németországban tevékenykedő betörőbandát az elmúlt két évben - értesült a HavariaPress.
2008.02.18 18:27HavariaPressAz ügyben az Augsburgi Államügyészség indított nyomozást, miután 2006 májusa óta tíz esetben tört be feltehetőleg ugyanaz a betörőbanda különböző cégekhez, ahonnan 150 millió forint értékben loptak el különböző szerszámgépeket. A tettesek közül még többeket keresnek, ám az eddigi elfogások és beszerzett adatok alapján a szálak egy magyarországi orgazdához vezettek.
Az Augsburgi Államügyészség ezért jogsegélykérelemmel kereste meg a Nemzeti Nyomozó Irodát, különösen azért, mert több adat utalt arra, hogy a lopássorozat feltételezett orgazdái és a lopott holmi értékesítésével foglalkozó magyar állampolgárok magukban a lopásokban is részt vehettek. A feltételezett tettesek közül végül a szlovákiai Párkányban fogtak el egy magyar állampolgárt, akit egyébként német és magyar hatóságok is köröztek.
A férfi azóta már megkezdte egy korábban kiszabott szabadságvesztését egy hazai BV-intézetben; a nála, illetve társainál tartott házkutatások során nevezettek lakásán több, a nemzetközi tárgykörözésben is szereplő gép került elő. Az eljárás során eddig mintegy húszmillió forint kárérték térült meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


