Súlyosbodott a vád
Emberölés is lehet a vád Geréb Ágnes ellen
Súlyosabb lehet a vád a Geréb Ágnes elleni büntetőügyben, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az ügyet átteszi a Fővárosi Bíróságra (FB). A Napvilág Születésház pénteki közlése szerint a vádat gondatlan veszélyeztetésről feltehetően gondatlanságból elkövetett emberölésre változtatnák.
2009.11.27 19:19MTIA Fővárosi Bíróság pénteken arról tájékoztatta az MTI-t: a G. Ágnes és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a PKKB hétfőn végzést hozott, mely szerint az ügyet elbírálás érdekében átteszi az FB-re. A végzés nem jogerős, kézbesítése az érintettek részére folyamatban van.
Utalt arra, hogy a IX. kerületi ügyészség három vádiratot nyújtott be, és azok egyikében halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják Geréb Ágnest. Mint írták, a bíróság a november 19-én, múlt csütörtökön tartott tárgyaláson hozott végzésével az ügyeket egyesítette. Az utóbbi ügyben készült igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján merült fel, hogy a cselekmény a vádtól eltérően, súlyosabban minősülhet. Ez a tény pedig felveti, hogy az ügy elbírálása megyei hatáskörbe tartozhat.
"Ezért a bíróság az ügy áttételéről rendelkezett és az iratokat a Fővárosi Főügyészségen keresztül felterjeszti a Fővárosi Bíróságra" - áll a közleményben. A tervezett otthonszüléseknél bábaként tevékenykedő Geréb Ágnes azért került bíróság elé, mert a vád szerint általa "kísért" szülések során egy csecsemő maradandó károsodást szenvedett, egy meghalt, egy nő pedig "kivérzett állapotba" került.
A Napvilág Születésház a PKKB döntése kapcsán pénteken azt közölte az MTI-vel: feltehetően gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnák meg Geréb Ágnest, aki eddig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állt a bíróság előtt. Bár a két bűncselekmény büntetési tétele azonos, az emberölés a nyilvánosság előtt súlyosabbnak minősül.
Geréb Ágnes védői szerint a legújabb szakértői vélemény nem hozott olyan fordulatot az ügyben, ami indokolná az eltérő minősítést" - írták közleményükben. Mint hozzátették, a bíróság döntését váratlannak és érthetetlennek tartják. "Nem tudunk olyan esetről, amikor kórházi szülész-nőgyógyászt vádoltak volna gondatlan emberöléssel" - közölte a születésház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


