Még mindig nem találják a támadót
Személyi védelmet kap az óvodában megkéselt dajka
A BRFK elrendelte annak a VII. kerületi óvodában dolgozó nőnek - illetve családjának - a személyi védelmét, akit szerdán késelt meg a volt élettársa a munkahelyén - közölte Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
2009.11.05 18:21MTIA BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés gyanúja miatt körözését rendelte el Vass József 39 éves budapesti lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi szerdán a déli órákban bement az óvodába, ahol megkéselte az ott dolgozó volt élettársát.
A dajka a bűncselekmény következtében súlyos sérülést szenvedett, azóta is kórházban van. A férfi a helyszínről feltehetően a CPD-671 forgalmi rendszámú, szürke színű Volkwagen Vento típusú személygépkocsival ismeretlen helyre távozott. A gépkocsi különös ismertetőjegye, hogy a motorházteteje fekete színű. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte az ismeretlen helyen tartózkodó férfi felkutatását. Azonnal elrendelték Vass József, valamint a gépkocsijának a körözését, továbbá a gyanúsított ismert címeit visszatérően ellenőrzik.
A rendőrök azt kérik, hogy aki tud a férfi jelenlegi tartózkodási helyéről, értesítse őket. A férfi arcképe a rendőrség honlapján megtalálható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06