Elképesztő vagyont halmozott fel
Hunvald-saga: Egy repülőgép is zár alá került!
Zár alá vett a bíróság egy, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetes letartóztatásban levő Hunvald György polgármester nevéhez köthető repülőgépet - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
2009.10.31 08:51Magyar HírlapFazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a napilapnak megerősítette: "a nyomozási bíró - a főügyészség vagyonfelderítése nyomán - a héten Hunvald György gyanúsítotthoz köthető további vagyontárgyak zár alá vételét rendelte el. A bíróság ennek keretében egy repülőgépet és négy személygépkocsit vett zár alá". Hozzátette: ezek a vagyontárgyak formailag más magánszemélyek, illetve gazdasági társaság nevén szerepeltek.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a bíróság ezt megelőzően egy banki folyószámlát, két személygépkocsit és három ingatlant vett zár alá Hunvald Györggyel kapcsolatban. A napilap úgy tudja: a repülőgép Hunvald feleségével hozható összefüggésbe, aki résztulajdonosa annak az amerikai cégnek, amelynek nyolcvan százalékos részesedése van a gépet üzemeltető vállalkozásban. A lap neve elhallgatását kérő informátora szerint a Hunvald család sosem használta a repülőgépet, csak egy üzleti vállalkozásuk volt.
Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


