A beidézetteknek tudomásuk van a cselekményről
Zuschlag-per: Novemberre idézik be tanúként Gyurcsányt
Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt november 12-ére, Szilvásy Györgyöt és Benedek Andrást november 16-ára, Mesterházy Attilát és Keszthelyi Andrást november 18-ára idézi be a Zuschlag-perben tanúkénti meghallgatásra a Bács-Kiskun Megyei Bíróság - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró a hétfői tárgyalási napon Kecskeméten.
2009.10.19 12:46MTIKözlése szerint a szeptemberben és októberben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján ezeket a személyeket, akiknek vélhetően tudomásuk van a vád tárgyává tett cselekményről, legalábbis annak egy részéről, indokolt meghallgatni. Gyurcsány Ferenc és Jánosi György a perben tárgyalt időszakban, illetve annak egy részében ifjúsági és sportminiszter, Szilvásy György, Benedek András és Mesterházy Attila államtitkár, Keszthelyi András pedig miniszteri kabinetfőnök volt. A bíróság hétfőn részben helyt adott Zuschlag János elsőrendű vádlott indítványának.
Elutasította a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) minden tagjának a meghallgatására tett indítványát, viszont helyt adott három további személy tanúkénti meghallgatására. Az elsőrendű vádlott által indítványozott tanúk között van Topolánszky Ákos, aki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. A hétfői tárgyalási napon tanúmeghallgatásokkal folytatódott a per.
A tanúk nehezen emlékeztek vissza az évekkel korábban történt események részleteire, de miután a bíró felolvasta a nyomozati szakban tett vallomásukat, azt fenntartották. Vallomásukban alátámasztották a vádhatóság állításait, és az ügy apróbb részleteit tisztázták. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak fiktív civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.
Kapcsolódó írások:
- Már biztos: Gyurcsány és Mesterházy is bíróság elé áll!
- Zuschlag-per: Gyurcsány és Mesterházy tanúkihallgatását is indítványozta az ügyész
- Több forrásból is támogatást kaptak a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek
- Zuschlag-per: A civilek kárára folytak el politikai célokra a közpénzek
- Zuschlag-per: Bal- és jobboldali egyesületek egyetértésben pályáztak támogatásért
- Évekig nem kellett elszámolni a pályázati pénzekkel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


