Kitört a kocsi kereke is
Ittasan karambolózott, majd futva menekült
Ittasan egy parkoló autónak ütközött járművével péntek délután egy hódmezővásárhelyi férfi; megpróbált továbbhajtani, de kitört a kocsijának kereke, ezért futva menekült el; később kíváncsiságból visszatért a baleset helyszínére, ahol a rendőrök elfogták - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
2009.10.09 19:36MTISzenti Szabolcs elmondta, a középkorú helybeli férfi vélhetően ittassága miatt nem tudta jól bevenni a kanyart és egy álló autónak csapódott a hódmezővásárhelyi Petőfi utcában.
A baleset után tovább hajtott volna, ha nem törik ki autójának jobb első kereke. A sofőr ezért kiugrott a kocsiból, majd elszaladt a helyszínről. Néhány perc múlva visszasétált, ekkor szóltak a szemtanúk a helyszínelőknek, akik elfogták az ittas vezetőt. Személyi sérülés nem történt. A jármű átvizsgálása során előkerült egy teleszkópos fémbot, köznapi nevén vipera is, ami miatt a helyszín jogtalan elhagyása mellett szintén szabálysértési eljárás indul a férfi ellen, akit szemmel látható ittassága miatt vérvételre is előállítottak a rendőrök.
Az alkoholos befolyásoltság mértékétől függően további szabálysértési vagy büntetőeljárásra is számíthat a sofőr, akinek vezetői engedélyét már most elvették – közölte a hadnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06