Gázolt a Paprika IC
Lőfegyvert keresnek a vonatgázolás helyszínén
Lőfegyvert keresnek a rendőrök egy vasúti átjárónál, Kecskemét határában, ahol halálra gázolt egy embert a Paprika intercity. Az áldozat ugyanis, mielőtt öngyilkosságot követett el, összetűzésbe keveredett volt élettársával, s eközben állítólag egy lövés is eldördült
2009.09.18 19:56HavariaPressPénteken délután történt a halálos gázolás Kecskemét határában: a Budapestről Szegedre tartó intercity elé vetette magát egy férfi. Az elgázolt ember szörnyethalt, a vonat a közeli vasúti átjáróig tolta maga előtt a testét. Az esettel azonos időben egy nő jelent meg a kecskeméti rendőrkapitányságon, s elmoindta, hogy megtámadta volt élettársa a bölcsöde előtt, ahová gyermekéért ment.
A nő elmondása szerint a férfinál fegyver volt, mellyel egy lövést is leadott. Az inzultus után dönthetett a 33 éves férfi úgy, hogy öngyilkosságot követ el. Kiment a vasútállomás közelébe, majd az első arra robogó vonat elé lépett. A rendőrségi helyszínelés idejére szünetel a vasúti közlekedés a Kecskemét és Katonatelep közötti pályaszakaszon, valamint a közeli vasúti átjáróban is hosszú sorban állnak az autók. A rendőrségi helyszínelők az állítólagos fegyvert keresik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


