Az Andrássy utat is lezárták az átszállítás idején
A bíróság épületébe vitték a romák elleni támadások gyanúsítottait
Rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok kísérték a Pest Megyei Bíróság épületébe vasárnap délelőtt azt a négy férfit, akit a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal gyanúsítanak.
2009.08.23 11:33MTIMielőtt a kommandósok a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből kihozták volna a gyanúsítottakat, teljesen lezárták az Andrássy és a Csengery utcát a forgalom elől.
A 7-8 autóból, mikrobuszokból és rendőrautókból álló konvoj a Hősök tere felé indult, majd a Pest Megyei Bíróság Thököly úti épületéhez hajtott. Az MTI helyszínen lévő tudósítója úgy látta, hogy a négy megbilincselt férfit a hátsó bejáraton kísérték be az épületbe a rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok.
Mindegyik gyanúsított fején kámzsa volt, és golyóálló mellényt viseltek. A nagydarab, kisportolt testalkatú férfiak egyike farmerben és szürke pólóban, egy másik pedig kapucnis felsőben volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


