Tiszta Amerika Ferihegyen!
1 kilogrammnyi kokaint találtak a nő gyomrában Ferihegyen
Újabb kokainnyelőt fogtak Ferihegyen - a héten már a másodikat -, a nigériai nő emésztőrendszeréből 54 darab, közel egy kilogramnyi kokaint tartalmazó kapszula került elő - tájákoztatta Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője pénteken az MTI-t.
2009.08.21 12:48MTIA 31 éves nigériai nő Barcelonából érkezett a Ferihegyi repülőtérre, és a zöld folyosón akarta elhagyni a vámterületet. A pénzügyőrök azonban megállították vizsgálatra, amit egyrészt a viselkedése indokolt, másrészt a korábbi eset tapasztalata - mondta a szóvivő. Emlékeztetett, hogy a hét elején egy 26 éves, szintén nigériai nőt fogtak el Ferihegyen, aki 83 lenyelt kapszulában csaknem egy kilogramm kokain és amfetamin származékot próbált behozni az országba.
A kábítószereket a VPOP lefoglalta, a bíróság pedig elrendelte mindkét nő előzetes letartóztatását. Sipos Jenő közölte azt is: a vámnyomozók vizsgálják a két eset közötti összefüggést is, valamint azt, hogy kik lettek volna a szállítmányok címzettjei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


