Fajtalankodásra kényszerítették cellatársukat
Erőszak a börtönben - 5-5 év a csicskáztatóknak
Öt-öt év fegyházbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a két férfit, akik többször is megerőszakolták cellatársukat a nyíregyházi börtönben - jelenti a HavariaPress.
2008.02.11 18:00HavariaPressA 23 éves tiszavasvári elsőrendű vádlottat és 39 éves nagyhalászi társát 2007. február 5-én szállították a Nyíregyházi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol közös zárkában helyezték el őket egy harmadik, ugyancsak jogerősen elítélt férfival. A következő öt napban a két vádlott életveszélyes fenyegetésekkel arra kényszerítette a cellatársukat, hogy több alkalommal orálisan kielégítse őket, sőt a másodrendű vádlott análisan közösült is vele.
A vádirat szerint a fenyegetők közölték: ha nem engedelmeskedik, elvágják a torkát, vagy cipőfűzővel felakasztják. A bírósági tárgyalások során a két vádlott mindvégig tagadta bűnösségét. A szembesítések során viszont egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak a történtekről, illetve terhelő vallomást tettek egymásra. Ezért már az első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság is bűnösnek mondta ki őket, és mindkét vádlottat két év szabadságvesztésre ítélte.
Az ítéletek ellen minden érintett fellebbezett, ám a másodfokú bíróság elutasította a védelem felmentés iránti fellebbezését. Helyt adott viszont a súlyosbítást célzó ügyészi indítványnak, és kereken 5-5 év fegyházbüntetésre súlyosította a vádlottak büntetését. Súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy a vádlottak büntetett előéletűek, visszaesőnek minősülnek, valamint hogy a büntetőeljárás hatálya alatt, jogerős szabadságvesztés végrehajtása során követték el az újabb súlyos bűncselekményt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


