Kártérítést kaphat a meggyilkolt képviselőnő fia
Balla Irma-ügy: beismerő vallomást tett a gyilkos
Beismerte Balla Irma meggyilkolását D. Lajos debreceni lakos, aki a gyilkosságot megelőzően segédmunkásként dolgozott az asszony háza melletti építkezésen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
2009.07.31 17:38MTIJónáné Pocsai Edit tájékoztatása szerint ügyész és rendőr együtt hallgatta ki D. Lajost, aki beismerte: ő ölte meg Balla Irmát. A debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, a lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Holttestét fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget.
Egy évvel később a rendőrség a fiút, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, s előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. Jelenleg szabadlábon védekezik.
A Balla-gyilkosság ügyét tárgyaló Hajdú-Bihar Megyei Bíróság korábban tanúként hallgatta meg D. Lajost, mert egy másik ügyben vádlottként tett vallomása során három ízben is utalt Balla Irma meggyilkolására. A férfi meghallgatásakor részletes leírást adott az önkormányzati képviselő lakásáról, a berendezésről, ezt - mint mondta - talicskázás közben az ablakon át látta.
Csakhogy a helyszíni bizonyítási eljárás során kiderült: az ablak annyira tükröződik, hogy azon át semmit nem lehet látni, a férfi által leírt néhány berendezési tárgy pedig nem is látható az ablakon keresztül. D. Lajos pontos leírást adott Balla Irma mobiltelefonjának színéről, típusáról is; a készüléket azon az útvonalon találták meg, amelyen a férfi gyalogosan hazajárt az építkezés helyszínéről.
Mindezek alapján Magyar György, a gyilkossággal vádolt S. Sándor védője indítványozta a büntetőeljárás felfüggesztését, pótnyomozás vagy új nyomozás elrendelését. Az indítványt a megyei bíróság, majd fellebbezés után a Debreceni Ítélőtábla is elutasította. A hatóságoknak ellenőrizniük kell D. Lajos beismerő vallomásának valóságtartalmát - reagált Magyar György az ügyészi megerősítésre az MTI-nek pénteken.
Balla Irma gyilkossággal vádolt fiának védője szerint a rendőrség és az ügyészség akkor jár el helyesen, ha kiviszi a helyszínre D. Lajost, s ő megmutatja, mit csinált, hogyan bánt el Balla Irmával, s megmutatja azt is, hol ásta el az asszony mobiltelefonját. Ha ez megtörténik, ő lehet a gyilkosság elkövetője. Ezt ellenőrizni kötelessége a hatóságoknak - közölte Magyar György, hozzátéve: azután dönthet a bíróság védence felmentéséről, illetve ejtheti a vádat az ügyészség.
Kitért arra, hogy amennyiben S. Sándort bűncselekmény hiányában felmentik, nagyon jelentős kártalanítást fognak kérni a fogva tartásért és nagyon jelentős összegű kártérítést, mert a férfit anyagyilkosnak kiáltották ki, ezzel meggyalázták őt és a családját is. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte: ez még idő előtti felvetés, előbb az kell, hogy bűncselekmény hiányában felmentsék S. Sándort.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


