Őrizetbe vették a rendőrök
A vonat elé lépett egy férfi Hódmezővásárhelynél
A vonat elé lépett erősen ittas állapotban egy férfi a hódmezővásárhely-népkerti állomás közelében, a vészfékező szerelvény csak a biciklijében tett kárt.
2009.07.25 18:05MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-nek elmondta: a rendőrség később őrizetbe vette a szabálytalankodót, mert kiderült, hogy elfogatóparancs volt érvényben ellene. A férfi a nyílt pályán, a vasúti átkelőtől távol, a síneken akarta keresztültolni kerékpárját.
A közeledő vonat vezetője észrevette, vészfékezett így csak a férfi kerékpárja sérült meg az ütközésben – mondta Szenti Szabolcs.
A balesetet követően a férfi sérült biciklijét cipelve elhagyta a helyszínt, a rendőrök pedig – a vasúttársaság jelzése alapján – keresésére indultak.
Rövidesen meg is találták, amikor pedig tisztázták személyazonosságát, rögtön őrizetbe is vették a 49 éves vásárhelyi lakost, mivel egy korábban elkövetett bűncselekmény - segítségnyújtás elmulasztása - miatt elfogatóparancs volt érvényben ellene – tudatta a hadnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


