Kényszerleszállás közben légörvénybe is került
Földhöz csapódott egy kisgép Székesfehérvárnál
Kényszerleszállás közben légörvénybe került és a földhöz csapódott a Fejér megyei Úrhidán egy kisrepülőgép kedden késő délután; a gépen ketten voltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérülést szenvedett - közölte az MTI-vel a rendőrség.
2009.07.21 18:44MTIA motoros, ultrakönnyű, oktató géppel az úrhidai repülőtérnél oktatórepülést hajtottak végre. A pilóta és az oktatásban részt vevő férfi a fel-és leszállást gyakorolta volna, amikor felszállás közben észrevették, hogy kihagy a motor. Az azonnali leszállás mellett döntöttek, s amikor ráfordultak a kifutópályára, a gépet nagy erővel megdobta egy légörvény - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes.
A gépen tartózkodók közül az a férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a pedál és a botkormány közé szorult, a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Mentőhelikopter szállította a kórházba. A mentési munkálatok közben a gép szárnytartóit is le kellett vágni - mondta el a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője. Bisztricz Anett tájékoztatása szerint a becsapódás ereje kiszakította a repülőgép motorját, s a roncstól öt méterre repítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06