Megdöbbentő dolgok derültek ki
Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg
A Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher gyászoló szülei megkapták az orvos-szakértői véleményeket, amelyekből megdöbbentő dolgok derültek ki - írta kedden a Blikk.
2009.07.21 07:25MTI/BLIKKFrancis Bretnacher, az apa a lapnak elmondta, hogy az egyik kézhez kapott orvos-szakértői vélemény szerint a lánya véralkoholszintje alig egyezrelékes volt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lánya a tanúk elmondása szerint viszont csak sörből 15 korsóval ivott meg. A szakértők szerint tíz órával később halt meg a lányom, mint azt feltételezték - osztotta meg a lappal véralkoholszint mértékéből levont következtetést Francis Bretnacher, aki szerint ez nem utal másra, mint hogy hajnali kettőtől délig ismeretlen helyen tartózkodott a lány.
"Egészen biztosan akaratán kívül tartották valahol, és csak azután halt meg" - mondta. Az apa által a lappal ismertetett szakértői anyag felől a Blikk Tafferner Évánál, a BRFK sajtószóvivőjénél tudakozódott, aki a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai továbbra is nyomoznak az ügyben, s ők még jó néhány szakértői vélemény eredményére várnak. Mint hozzátette: más információt egyelőre nem közölhet.
A Blikk az ügy újabb fordulata nyomán emlékeztet arra, hogy Ophélie Bretnacher 2008. december 4-én tűnt el Budapesten. A térfigyelő kamerák a Portside nevű szórakozóhelytől egészen a Lánchíd pesti hídfőjéig rögzítették a lány útját, ahol azután nyoma veszett. Táskáját a hídon két olasz fiatalember találta meg, akik azt nem a rendőrségre, hanem a lány barátaihoz vitték. Ezután nem sokkal főbérlője tett bejelentést a rendőrségen. Több hónapos nyomozás után február 12-én, a csepeli Mahart-kikötőraktár egyik öblében megtalálták meg a lány holttestét.
Kapcsolódó írások:
- A franciaországi boncolás szerint is megfulladt Ophélie Bretnacher
- Hazaszállítják Ophélie holttestét a nap folyamán
- Ophélie édesapja: semmi nem támasztja alá, hogy öngyilkosság történt
- Ophélie szülei új boncolást kérnek Franciaországban
- Az eltűnt francia lány szülei Budapestre érkeztek
- Képek! Megtalálták Ophélie holttestét a Dunában
- Budapest utcáin kéregetett Ophélie?
- A párizsi ügyészség újabb kéréssel fordul a magyar hatóságokhoz az Ophélie-ügyben
- Emberrablás miatt nyomoznak az eltűnt Ophélie ügyében
- Fekete lyukba esett Ophélie?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06