Mikulásruhában merült el
Nem keresik tovább a Rábában elmerült férfit
Nem keresi tovább a rendőrség azt rábahídvégi férfit, aki szombaton több szemtanú láttára mikulásruhában begyalogolt a megáradt Rábába, majd elmerült a vízben - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
2009.06.28 17:31MTISzalai Ferenc elmondta: az ötvenéves férfi keresésében huszonöt-harminc tűzoltó, rendőr vett részt. A késő esti órákig keresték a megáradt, gyors sodrású vízben, de miután nem találták meg, a folyó környékén befejezték a kutatást.
A férfi eltűnése miatt közigazgatási eljárás keretében indult vizsgálat. A sajtóreferens az MTI kérdésére elmondta; a parton nézelődők közül valaki mobiltelefonján valóban rögzítette a férfi vízbe merülését.
A rendőrség átvizsgálta a képfelvételt, de később visszaadták, mert szerintük nem tartalmazott olyan érdemi információt, amely miatt le kellett volna foglalniuk.
A Vas Népe napilap internetes honlapján megjelent információk szerint az eltűnt férfi a Képzelő-ErőKépző Egyesület ügyvezetőjeként korábban már részt vett egy szombathelyi tóátúszó versenyen, egy másik alkalommal pedig a Dunát úszta át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


