Visszafelé sült el a fegyver: hamis vád és csalás
Vádat emeltek a riportereket droggyanúba keverő férfi ellen
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hír TV két újságírójának droggyanúba keverése kapcsán ismertté vált B. Miklós ellen hamis vád és csalás bűntettének kísérlete miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
2009.05.28 13:59MTISkoda Gabriella tájékoztatásából kiderül: az ügyészség szerint a férfi a Hír TV munkatársaitól és Helmeczy László ügyvédtől egyaránt pénzt kért azért, hogy a másik felet gyanúba keverje. A vádirat szerint a férfi 2008 áprilisában elhatározta, hogy "jogtalan anyagi haszonszerzés céljával" megpróbálja kihasználni a Hír TV két munkatársa és Tóth Viktor (Veres János volt pénzügyminiszter akkori kampányfőnöke) közötti rossz viszonyt - ismertette a vádat Skoda Gabriella.
Hozzátette: ennek érdekében megkereste a Hír TV munkatársait, és azt mondta nekik: "Tóth Viktor őt azzal bízta meg, hogy helyezzen el kábítószert a riporterek autóiban azért, hogy azt egy megszervezett rendőri akció keretében megtalálva ellenük büntetőeljárás indulhasson". Az ügyészség álláspontja szerint a férfi a Hír TV vezetőitől másfél millió forintot kért azért, hogy állítását alátámasztó hangfelvételeket szerezzen be, és adjon át nekik.
A vádhatóság szerint B. Miklós pénzt akart szerezni, valójában sem Tóth Viktortól, sem mástól nem kapott felkérést arra, hogy a riporterek autójában kábítószert helyezzen el. "A vádlott cselekményével összefüggésben több, mint 250.000 Ft-ot vett át" - közölte Skoda Gabriella. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül az is, hogy a férfi a rendőrségen indult büntetőeljárásban tanúként megismételte a riportereket érintő valótlan állítását. A férfi ezzel párhuzamosan megkereste Tóth Viktort és Helmeczy László ügyvédet, akiknek azt állította, hogy a Hír TV riporterei kábítószer-fogyasztók, és tőle akarnak kokaint vásárolni.
A vádlott ugyancsak másfél millió forintért cserébe felajánlotta Helmeczy Lászlónak, hogy a drogvásárlás részleteiről tájékoztatja őt. Az ügyvéd az ajánlatot elfogadta, de a pénz átadásának feltételéül kikötötte, hogy a vádlott által elmondottak miatt rendőri eljárásnak kell indulnia. B. Miklós húszezer forintot vett át előlegként Helmeczy Lászlótól. Helmeczy László - abban a hiszemben, hogy a vádlott állítása valós -, az információt a Nemzeti Nyomozó Iroda tudomására hozta, és ezzel B. Miklós a Hír TV riportereit valótlanul bűncselekmény elkövetésével vádolta. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a férfi ellen emelt vádban szereplő mindkét bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés. Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.
Kapcsolódó írások:
- Meghosszabbították a nyomozást a Hír Tv-s lejáratási ügyben
- Felmentette a bíróság a Hír Tv riporterét
- Hír Tv-ügy: A MÚOSZ csak a vizsgálatok lezárulta után foglal állást
- Hír TV-ügy: Helmeczy nyílt levélben fordult Bölcskei Gusztávhoz
- Hír TV-ügy: Két újságíró-szervezet tiltakozik és eljárást sürget
- Drogbotrány: A díler szerint Tóth Viktor kereste meg őt!
- Fidesz: tisztázzák szerepüket a Hír TV-s ügyben a közszereplők!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06