168-cal kevesebben haltak meg balesetekben
Bencze József: eredményekben javuló év volt 2008
Eredményesnek és a felderítési mutatók alapján sikeresnek értékelte 2008-at az országos rendőrfőkapitány szombaton, a fővárosi Ötvenhatosok terén rendezett rendőrnapon, az MTI-nek adott nyilatkozatában.
2009.04.25 17:11MTIBencze József azt mondta: a szigorúnak is tekinthető zéró tolerancia bevezetésével javult a közlekedési morál, 168-cal kevesebben haltak meg közlekedési balesetekben az utakon. Hozzátette: tavaly 4,3 százalékkal csökkent az össz-bűncselekmények száma, lényegesen kevesebb emberölés történt 2007-ben, és ezeknek az ügyeknek a 95 százalékát sikerült felderíteni.
Az altábornagy közlése szerint egyre több az erőszakos bűncselekmény, terjed a fiatalkorúak körében is, valamint szaporodik a hivatalos személy elleni erőszak. Az idős korúak sérelmére elkövetett rablások száma is emelkedik - fűzte hozzá. Megemlítette, hogy tavaly jelentősen növelték a körzeti megbízottak számát, 600 új rendőrt állítottak ebben a státuszban munkába, és emelték a feladatot ellátó rendőrök fizetését. Tavaly három bevetési egységet hoztak létre vidéken, és még az idén Miskolcon is létrehoznak egy ilyen jellegű csoportot.
A létszámhiányt túlóradíjakkal próbálják megoldani, másrészt átcsoportosításokkal, hogy több rendőr legyen az utcákon. Saját fegyveres biztonsági őrségre bízzák az objektumvédelmet, és a tanulók is hat héttel korábban kerülnek szolgálati vezénylésre - sorolta Bencze József.
Az országos főkapitány erre az évre a lakásbetörések és a kisebb értére elkövetett rablások, valamint a fegyvernek látszó tárggyal elkövetett rablások elleni hatékonyabb fellépést tartja a legfontosabb feladatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


