78 kilométeres sebességgel ütközött a szerelvény
Bebizonyosodott: a vonat vezetője idézte elő a monorierdei katasztrófát
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese kedden Budapesten.
2009.04.21 13:50MTITörök Csaba sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozás befejeződött, a vizsgálat megállapítása szerint a négy halálos áldozatot, 44 sérültet követelő baleset úgy történt, hogy egy lassan haladó InterCity vonatba hátulról belerohant egy személyvonat.
Ez azért következhetett be, mert a vizsgálat szerint a személyvonat vezetője - megszegve a szabályt - kikapcsolta az automata berendezést, amely figyelmeztette volna a lassú haladásra.
Ugyanakkor a pálya biztonsági berendezése zárlat miatt nem jelezte, hogy egy másik vonat halad előtte. A személyvonat az előírt 15 kilométer helyett 78 kilométeres sebességgel haladt, így fúródott bele az InterCity utolsó kocsijába - állította meg a vizsgálat.
Az alezredes hozzátette: a mozdonyvezető védekezése szerint a pálya berendezése szabad utat jelzett, a szakértők viszont megállapították, hogy éppen a zárlat miatt nem égtek a jelzőlámpák, így mindenképpen a mozdony vezetőjét terheli a történtekért a felelősség, mert nem reagált az elvárható módon.
A 46 éves mozdonyvezető egyébként 18 éve gyakorolja hivatását, és ez idáig kiválóan látta el feladatát. A katasztrófa áldozatai közül három nő volt, egyikőjük külföldi állampolgár. Érdekesség, hogy a sérültek között két körözött személyt fedeztek fel a rendőrök. Egy apa és kisfia pedig lekéste az InterCity vonatot, így úszták meg a balesetet.
A mozdonyvezető ügyében a Budakörnyéki Ügyészség emel vádat. Cselekményéért 10-15 év börtönbüntetés szabható ki.
Kapcsolódó írások:
- Hármas karambol Monorierdőnél
- Büntetőeljárás indult a mozdonyvezető ellen a monorierdői vasúti baleset ügyében
- Nyomoz a rendőrség a monorierdői balesetnél megsérült vasúti kocsi kifosztói után
- Vonatbaleset Monorierdőnél: még mindig lélegeztetőgépen van a baleset külföldi sérültje
- Sokkoló fotók! Négy halott, négy súlyos sérült! Két vonat ütközött össze Monorierdőnél
- Baleset miatt teljes az útzár a 4-es főúton Monorierdőnél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06