Kannákat és égésgyorsító anyagokat találtak
Draskovics Tibor korábbi családi házát gyújthatták fel a XII. kerületben
Feltehetőleg azt a családi házat gyújtották fel szombat hajnalban a főváros XII. kerületében, amely korábban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tulajdonában állt; a tűzben nem sérült meg senki.
2009.04.18 10:54MTIMolnár Péter, a Fővárosi tűzoltóság szóvivője azt közölte, hogy a Hunyad lejtőn álló, mintegy 150 négyzetméteres, kétszintes, tetőtér-beépítéses épületben keletkezett tüzet öt fecskendővel oltották el. Közölte azt is, feltehetőleg gyújtogatás okozhatta a tüzet, erre utal, hogy kannákat és ismeretlen összetételű "égésgyorsító" vegyi anyagokat találtak a helyszínen.
Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI megkeresésére megerősítette, hogy az elsődleges adatok alapján nem zárható ki a gyújtogatás, de még további a vizsgálat szükséges. Az MTI az utcában lakóktól úgy értesült, hogy a ház korábban Draskovics Tibor tulajdonában állt, és csak most a tűzeset kapcsán hallottak arról, hogy az ingatlan már nem a politikusé. Az MTI megkeresésére az igazságügyi és rendészeti miniszter mindössze annyit mondott: nem szeretné kommentálni ezeket a találgatásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


