9 év után került rendőrkézre!
Kegyetlenség! Feldarabolta és elégette édesanyja testvérét!
Egy kilenc évvel ezelőtti darabolós gyilkosságot ismert el egy férfi, akit eredetileg a saját anyja elleni támadás miatt fogtak el a rendőrök még februárban. Saját bevallása szerint 2000-ben megölte és feldarabolta anyja testvérét, a maradványokat pedig elégette.
2009.04.16 15:52hirado.huBeluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: hogy a 33 éves újszilvási férfit azért fogták el még februárban, mert lakásában megverte, majd forró olajjal leöntötte az édesanyját.
Akkor súlyos testi sértés miatt indult ellene eljárás. A kihallgatásokon felmerült a gyanú, hogy évekkel korábban egy sokkal súlyosabb bűncselekményt is elkövetett. Végül beismerte, hogy 2000-ben, szintén újszilvási otthonukban összeveszett az anyja testvérével és halálra verte.
A holttestet azután feldarabolta és több napon át égette a darabokat. A maradványok emiatt nem is lettek meg, mert a férfi hamuvá égette. Az eset miatt emberölés miatt is eljárás indult ellene.
Jelenleg előzetes letartóztatásban van, ahová eredetileg az anyja elleni támadás miatt került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06