Két férfi kölcsönösen szekálta egymást
Véletlenül hasba szúrta munkatársát
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki hasba szúrta saját munkatársát a nyírségi Kálmánháza baromfifeldolgozójában - értesült a HavariaPress. A szurkálás előtt a két férfi kölcsönösen szekálta egymást, s a sértett percekig észre sem vette, hogy megszúrták.
2009.04.10 11:46Havaria PressA nyomozás jelenlegi adatai szerint a két férfi azon szólalkozott össze, hogy a gyanúsított egy csirkét felhasználva megpróbálta bélsárral lespriccelni kollégáját, aki az úgynevezett nyakvágó fülkében, a vágóhídi futószalag mellett dolgozott.
Ezután kölcsönösen vízzel locsolták le egymást, majd dulakodni kezdtek, mígnem a gyanúsított kikapta társa kezéből a csirkék nyakának elvágásához használt hegyes, folyamatosan élezett kését. Elmondása szerint ekkor elvesztették egyensúlyukat és elestek, eközben szúródott a kés véletlenül a másik férfi hasába.
A 26 éves fiatalember a szúrás miatt életveszélyes sérülést szenvedett, de csak pár perc múlva vette észre, hogy megszúrták. A sértettel amúgy jó barátságban lévő 39 éves férfi ellen a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, melyben a gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
- Megkéseltek egy hajléktalant Budapesten
- Csaknem halálra késelte ellenfelét
- Életveszélyes késelés egy éjszakai BKV-járaton
- Háromszor szúrt: folytatódott a fényeslitkei késelő pere Nyíregyházán
- Magyar kitüntetést adott át Gyenesei István a megkéselt kézilabdás édesanyjának
- Késelés a szórakozóhelyen: újabb négy szurkáló őrizetben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


