14 éves az áldozat
Háromszor szúrt: folytatódott a fényeslitkei késelő pere Nyíregyházán
Tanúk meghallgatásával folytatódott annak a férfinak a pere kedden Nyíregyházán, aki tavaly nyáron halálra késelt egy 14 éves fiút, 16 éves társát pedig súlyosan megsebesítette egy fényeslitkei kocsmában.
2009.03.17 15:20MTIA vádirat szerint a vádlott 2008. június 15-én este sört fogyasztott a presszóban, amikor belépett a fiatalkorú sértett és barátja. A férfi szóváltásba keveredett velük, majd amikor a fiatalok elindultak a kijárat felé, utánuk ment, és a hátul lévő áldozatot háromszor megszúrta egy rugós késsel.
A 14 éves H. Krisztián a szúrások következtében az udvaron meghalt. Társát, akit szintén megszúrt a vádlott, súlyos sérülésekkel vitték a mentők a kisvárdai kórházba. A keddi tárgyaláson először azt a rendőrt hallgatták meg, aki megtalálta a község temetőjében rejtőzködő vádlottat. A rendőr elmondta: a férfi nem tűnt részegnek, amikor rábukkant, együttműködött vele, kényszerítés nélkül ült be az autójába.
"Nem mondott az esettel kapcsolatban semmit, viszont azt többször is kérdezte, hogy vannak a fiúk" - közölte. A rendőrt hozzátette, hogy a vádlott egyfolytában azt hajtogatta: "hirtelen volt", "ezt nem kellett volna".
A vádlott beismerte, fogyasztott alkoholt, délután pedig két szem nyugtatót is bevett, azokra ivott rá a presszóban. Közölte: a bűncselekményre nem emlékszik, csak arra, hogy már a temetőben van. A büntetlen előéletű férfi ideggyógyászati és pszichiátriai kezelés alatt állt egy korábbi munkabaleset miatt.
A vádlott idős édesanyja a bíróságon elmondta: fia sokszor ivott, a gyógyszereit viszont rendszeresen szedte. "Soha nem bántott senkit, nem tartott haragot senkivel a faluban" - tette hozzá az idős nő, aki szerint fiának gyakran voltak emlékezetkiesései és hallucinációi.
Kapcsolódó írások:
- Késelés a szórakozóhelyen: újabb négy szurkáló őrizetben
- Újabb késelés: belekötött a szórakozóhelyen, odakinn szúrta hasba
- Ismét meghalt két tizenéves fiatal késeléses támadásban
- Késelés miatt életveszélyesen megsérült egy 13 éves gyerek
- Vagyonosodási vizsgálat a veszprémi késeléssel gyanúsított Sztojka Iván ellen
- Tömegverekedés és késelés a Józsefvárosban
- Hihetetlen: Késelés miatt tartóztatták le a Taxi sztárját
- Két nap alatt öt késelés Londonban, négy halott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06