Brutális körülmények között végezték ki
Balla Irma-gyilkosság - Továbbra is letartóztatásban az áldozat fia
Nem helyezték szabadlábra Balla Irma egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő fiát, akit anyja meggyilkolásával vádolnak; a védői előterjesztést a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szerdán elutasította.
2009.04.08 17:42MTIAz első fokon eljáró bíróság döntése ellen azonnali fellebbezést jelentette be a vádlott, S. Sándor és védője. Magyar György ügyvéd az MTI-vel közölte: kiegészítő fellebbezést is benyújtanak az ítélőtáblához, ebben kifejtik, hogy a szabadságelvonást jogsértőnek tartják. A szerdai tárgyaláson politikusokat is meghallgatott a bíróság.
Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, Debrecen polgármestere elmondta: Balla Irmát a halála előtti napon - kérésére - irodájában fogadta, a képviselő a körzetében működő Köz-Ért Egyesület vezetői és a közte felmerült ellentétekről tájékoztatta őt.
Balla Irmát brutális körülmények között, lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Egy évvel később a rendőrség az asszony fiát gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével.
Kapcsolódó írások:
- Balla-gyilkosság: megdöntetlen alibije van a fiúnak?
- Balla Irma szerint Erzsike néni az apja "nyugdíjára hajtott - brutális gyilkosság, rengeteg kérdés
- Balla Irma-gyilkosság - Pénzt követeltek az áldozattól
- Kósa Lajostól kért segítséget Balla Irma
- Balla-gyilkosság: gyilkosságot játszott a vádlott
- Balla György ismerte elrablóját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


