Civil társai voltak
Festményekkel üzletelt a letartóztatott debreceni rendőrtiszt
Festmények eltulajdonításával kapcsolatos az a bűncselekmény, amely miatt letartóztattak egy debreceni rendőrtisztet - közölte az MTI érdeklődésére szerdán Márián Zoltán, a Debreceni Nyomozó Ügyészség vezetője.
2009.03.25 13:49MTIA debreceni rendőrkapitányság tisztjét vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt március 9-én vették őrizetbe, majd elrendelték előzetes letartóztatását - emlékeztetett az ügyészségi vezető. Márián Zoltán elmondta: a vizsgálat eddigi adatai szerint a rendőrnek civil társai voltak.
Azt még vizsgálják, hogy a bűncselekményben milyen minőségben vett részt a debreceni rendőr - jegyezte meg a nyomozó ügyészség vezetője, hozzátéve, hogy a civil gyanúsítottakkal szemben a Dunántúlon járnak el, mivel a festményeket ott lopták el.
Kapcsolódó írások:
- Magyar tolvajbandát fogtak el Ausztriában
- Lövöldözés Budapesten! Elfogták a terepjáróval menekülő gépkocsitolvaj-páros egyik tagját
- A tolvaj nyerte a mohácsi vacsoracsatát: elúszott a bográcsos
- "Re-betörés": visszament a távirányítóért a DVD-tolvaj
- Budapesten csípték fülön az angol kincstár nagystílű tolvaját!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


