Beismerték: két alkalommal hibát követtek el
Rendőrségi vizsgálat: indokolt volt a rendőrségi előállítás
A rendőrség szerint indokolt, szakszerű és törvényes volt Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás előállítása március 15-én a Kossuth térről, ugyanakkor a rendőrség két alkalommal hibát követett el.
2009.03.18 17:10MTIA rendőrség honlapján szerdán közzétett összegzés szerint a két férfi megsértette az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának szabályait.
A rendőrség az eljárás során két alkalommal követett el hibát: a befogadásra vonatkozó jogszabályt tévesen alkalmazták rendőrök a két férfival szemben, s megszegték az előállítottak étkeztetésére vonatkozó szabályokat.
Tóth Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt belső vizsgálat során megállapított hibás intézkedések miatt négy embert vontak felelősségre: a befogadás szakszerűségéért felelős osztályvezetőt, a befogadást végrehajtó fogdaőrt és a szabálysértési eljárást lefolytató két előadót
A fogvatartottak befogadásának szabályairól szóló jogszabályi ellentmondásokra tekintettel a Budapesti Rendőr-főkapitányság javaslatot tesz a jogszabályok módosítására. A rendőrségi közlemény kitér arra is, hogy a teljes belső vizsgálat anyaga nyilvános, ez alól kivételt képeznek Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás nyilatkozatai, valamint a vizsgálatban részt vevők személyes adatai, mert ezeket a BRFK az érintettek hozzájárulása nélkül nem hozhatja nyilvánosságra.
A fővárosi rendőrfőkapitány kedden rendelt el belső vizsgálatot, hogy tisztázódjon, megfeleltek-e a jogszabályi előírásoknak a március 15-én, a Kossuth térről előállított két férfi rendőrségi fogdába történő befogadásának körülményei. A rendőrségi közlemény szerint a belső vizsgálatot a médiában megjelent információk alapján rendelték el.
A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy a Kossuth térről előállított két, a miniszterelnököt hangosan bíráló fiatalembert a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztették, és "alaposan megvizsgálták a testrészeiket". Egyikük - egy jogász - a lapnak nyilatkozva azt mondta: háromszor le kellett guggolnia, illetve felszólították arra is, hogy emelje fel a talpát és mozgassa lábujjait. A lap cikke szerint amikor a fiatalember rákérdezett, hogy minderre miért van szükség, azt a választ kapta, hogy tegyen panaszt, ha valami nem tetszik neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


