Vesztegetés és más hivatali bűncselekmények
Őrizetbe vettek két budapesti rendőrt
esztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két, az I. kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetőtől.
2008.01.28 14:24MTIA rendőröket őrizetbe vették - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztály vezetője hétfőn az MTI-vel. Tafferner Éva tájékoztatása szerint a két rendőr, egy törzszászlós és egy főtörzsőrmester, közterületi járőrszolgálatot látott el vasárnap este az I. kerületben. A rendőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, melynek sofőrje, annak fejében, hogy elállnak a vele szemben történő intézkedéstől, 700 ezer forintot ajánlott fel részükre, amit ők el is fogadtak - tette hozzá. A két rendőrt voltaképpen egy másik ügyben végrehajtott rendőri akció során fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. A szóvivő egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, mivel gyanúsítják még a rendőröket. Budapest rendőrfőkapitánya a két rendőr szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszűntette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06