Könnygázspray-t kellett bevetni a rendőröknek
Budaházy is felbukkant - Újabb embereket állítottak elő Budapesten
A Március 15. térről újabb három embert állítottak elő, így összesen 19-re nőtt a nemzeti ünnepen a fővárosban előállították száma - közölte az MTI-vel Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután három órakor.
2009.03.15 15:28MTIAz Országos Rendőr-főkapitányság előzőleg azt közölte az MTI-vel, hogy délután kettő óráig a fővároson kívül sehol máshol nem volt szükség rendőri intézkedésre.
Az előállítottak többségét a Március 15. térről állították elő, ahol a rendőrök könnygázsprayt is használtak.
A rendőrség korábbi közlése szerint a téren zajló rendezvényen maszkos személyek jelentek meg azzal a szándékkal, hogy megzavarják a megemlékezést.
A rendőrök kiemelték őket a tömegből, melynek során - mint írták - kisebb ellenállásba ütköztek, ezért könnygázspray bevetésére került sor.
Az MTI tudósítói a helyszínen azt látták, hogy az előállítottak között van az előző években történt budapesti, utcai megmozdulásokon ismertté vált Budaházy György is, akit egy rendőrautóba ültettek be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06