Bűnügy
Ajándékokkal elcsalta, majd simogatta, csókolgatta a kisfiúkat egy férfi Bicskén
A férfi több kiskorú fiúval létesített elektronikusan vagy személyesen kapcsolatot.
2024.03.06 12:35MTIElrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság a Bicskei Járási Ügyészség indítványára annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint ajándékokkal, közös programokkal kiskorú fiúk bizalmába férkőzött azért, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük.
A Fejér Vármegyei Főügyészség az MTI-vel szerdán azt közölte: a férfit szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosításával elkövetett szexuális erőszak bűntettével és további bűncselekménnyel vádolják.
A közlemény szerint a férfit múlt csütörtökön fogták el a rendőrök Bicskén. A gyanúsítottal szemben hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, ezért fennállt a bűnismétlés és az elrejtőzés reális veszélye.
A nyomozás adatai szerint a férfi több kiskorú fiúval létesített elektronikusan vagy személyesen kapcsolatot, közös programokkal, kisebb értékű ajándékokkal igyekezett a bizalmukba férkőzni, felajánlva nekik azt is, hogy az éjszakát a lakásában tölthetik. A személyes találkozókon kinyilvánította nekik érzelmeit, testi kapcsolatba lépett velük, a kezüket simogatta, megcsókolta.
A férfi február 29-én Budapesten a szülők tudta és beleegyezése nélkül, közös program ígéretével a gépkocsijába csalt, majd Bicskére vitt egy alig 12 éves sértettet. A gyanúsított útközben megfogta a kiskorú kezét, aki azt elrántotta. A rendőrök a férfit Bicskén, az általános iskola előtti parkolóban ellenőrizték, ahol vele volt a sértett is.
A férfi egy 2020-ban haláleset miatt bevont vezetői engedéllyel igazolta magát. Az okmányt rendszeresen felhasználta személyazonosításra annak ellenére, hogy tudott annak valótlanságáról.
Előkerültek a férfi elektronikus levelezései is, amelyekből kiderült, hogy több gyermekkorúval is kapcsolatot tartott fenn közösségi oldalakon, valamint a saját arcképével ellátott holland személyazonosító okmányt akart az internetről rendelni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06