Bűnügy
Beismerte tettét az erzsébetvárosi gondatlan emberöléssel gyanúsított férfi
Megütötte az idős férfit, aki egy taxi elé zuhant, ami halálra gázolta.
2024.01.30 11:35MTIBeismerte tettét a gondatlan emberöléssel gyanúsított, hétfőn elfogott férfi, aki január 27-én a VII. kerületben megütött egy 66 éves férfit, aki egy taxi elé zuhant és a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden sajtótájékoztatón, a fővárosban.
Csécsi Soma rendőr alezredes elmondta, a 34 éves, hajléktalan férfi a múlt szombaton este negyed tíz körül tért be a Thököly úti kisvendéglőbe, ahol fogyasztani akart, de nem volt nála elég pénz. Bement a mosdóba és nem távozott onnan, hiába szóltak neki, hogy már távoznia kellene, mert a vendéglő zárni fog. Ekkor egy 66 éves férfi bement utána, hogy távozásra bírja. Már ekkor szóváltás és dulakodás alakult ki közöttük, végül a férfit kikísérték az utcára, ahol azonban a szóváltás és a tettlegesség folytatódott. Az esetnél többen jelen voltak.
A 34 éves férfi - saját bevallása szerint - egy alkalommal ütötte meg az áldozatot, aki ettől az útra esett, és egy taxi halálra gázolta. A szóvivő megjegyezte, a nyomozás során vizsgálni fogják, pontosan hogyan zajlott a dulakodás.
A BRFK életvédelmi osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, ugyanis a férfi a bűncselekményt követően távozott a helyszínről, bár próbálták visszatartani - folytatta Csécsi Soma.
Hozzátette, hétfő délutánra sikerült azonosítani D. Gábort, aki ellen azonnal elfogatóparancsot adtak ki, és még aznap elfogták a Blaha Lujza téri villamosmegállóban a VIII. kerületi járőrök. Amikor előállították, és gondatlanságból elkövetett emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a szóvivő.
Tájékoztatott arról is, hogy mivel korábban már két büntetőeljárás is folyt a férfi ellen - súlyos testi sértés és lopás miatt -, és elzárás volt érvényben vele szemben, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06